Pedomaci vs .a saját szexuális érésem / 1. rész.
Szerző: Kraal Ráchel
Milyen érdekes szó az, amit a magyar nyelv használ egy kiskorú lány (vagy fiú) szexuális fejlődésének befolyásolására: MEGRONTÁS!
Úgy érzem, ez a szó tökéletesen tükrözi azt az érzelmi állapotot, amiben vagyok 12-13 éves korom óta. Talán az a helyzet idézte elő részben, hogy nem a saját apám nevelt kiskamaszként, hanem egy másik férfi (egy nagyon vonzó, maszkulin, karizmatikus és akaratos férfi), akinek a vonzereje már kislányként is hatott rám. (Nem mondom, anyámnak mindig jó ízlése volt a férfiak terén, apám is akkoriban a legmenőbb rockzenész volt, és a mai napig nagyon szexi az elfogyasztott alkohol és nőmennyiség ellenére is.)
A történetem nem tudom hol kezdődik. Talán az első alkalommal, amikor fellációra vettem rá egy nálam 2 évvel idősebb fiút 13 évesen, vagy ott, hogy az oviban egy Olivér nevű kisfiú kukiját visszakopácsoltam egy fakalapáccsal a fitymájába… De annyi biztos, hogy a jelenlegi energiáim, érzéseim talán genetikai adottságok is, nem csak eltanult habitus. (És ne tessék megbotránkozni, minden gyereknek van a pszichoszexuális fejlődése során apró tapasztalatszerzési kísérlete, ami általában nem áll meg a „megmutatom, ha te is megmutatod” játéknál.)
De vissza a megrontatásom történetére, elméletére. 12 lehettem, amikor elkezdett kialakulni a pubertás során a kicsit nőiesebb alakom, és elkezdtem szőrösödni itt-ott. Pedomaci (hívjuk így a nevelőapukámat) rögtön kiszúrt rajtam minden ilyen apró változást, és megjegyezte, hogy mire jó, mit kell vele csinálni, milyen legyen, ha tetszeni akarok vele később a férfiaknak. A fanszőrzetről azt gondolta, jobb ha nincs, így leborotváltam. (Az óta is inkább eltávolítom, csak néha nagy feminista megindulásomban növesztem vissza.) Ahogy a melleim is növekedni kezdtek, mindig megfogta, leellenőrizte, mennyit változtak pár nap alatt. Imádtam, hogy mindig akkor kellett neki is a fürdőben lennie valamilyen ürüggyel, borotválkozás, kézmosás, akármi, amikor én is bent voltam fürdeni.
A gyermeki ártatlanságom nagyon tetszhetett neki, és ez az ártatlanság egy kamaszlány esetében annyit jelent, hogy nincs még meg az a beépített fölösleges szemérem, amivel megkeseríti a saját szexualitását, és valaki másét is. Nem éreztem úgy, hogy takargatnom kell magamat. A későbbi, érett felnőttkori szexualitás rákfenéje az a kérdés, hogyan alakítsuk ki azt a viselkedésformát, amivel eltakarjuk mások elől azt a tényt, hogy amúgy bizonyos helyzetekben nem takargatjuk magunkat, és mindemellett a takargatás mellett megtanuljuk jelezni a másiknak, hogy szabad utat kap a takargatnivalónk tapperolásához.
Amikor először borotváltam le a bozótot, Pedomaci a strandon szúrta ki a fürdőruhám alatt, hogy sima a felület. A vízben a fenekem alá nyúlva felemelt a víz tetejére és a másik kezével megsimogatta a bikinivonalamat, és annyit mondott: „Leborotváltad? Nagyon jó.” 13 voltam akkor.
Imádtam rajta feküdni. Amikor a suliból hazaértem, ledobtam a cuccaimat, és ha otthon volt, mindig a CNN-t nézte (a munkája miatt kellett), és hagyta, hogy fetrengjek rajta, közben simogatta a combomat, én meg olvasgattam, vagy rajzolgattam a házi feladataimat a suliba. Olyan megnyugtató volt a sok kis ostoba velem egykorú kretén után. A mai napig ezt hiányolom a legjobban minden férfiból, akivel eddig dolgom volt. Nem képesek az ilyen egyszerű intimitásra, amikor nem kell pucéran tettetni, hogy valami történni fog, hanem csak simán a hétköznapi tevékenységek alatt lehet a másik nyakában lógni, és mégsem zavarjuk a másikat a saját dolgában.
A különböző pozitúrák felvétele miatt fordult meg a fejemben később, hogy talán nem ő volt az, aki belenyúlt a szexuális érésembe, hanem én voltam az, aki megzavartam az ő már kiforrott nyugalmát a nyers, vibráló, éretlen szexuális energiáimmal. Volt, hogy a hátán feküdtem hasalva, vagy a hasán, úgy, hogy a hátamon voltam, a farka a fejem alatt párnaként, a két combom meg a nyakában, a két keze meg valahol rajtam. Vagy csak simán egy kis csomagként az ölében, a fejem a mellkasán, vagy a hasán.
13 lehettem, amikor hozott haza pár nem teljesen legális pornófelvételt, amit az egyik barátja kért tőle, és mielőtt átadta neki, mindig megnézte a felvételeket, hogy jók-e. Párszor megmutatta nekem azokat a jeleneteket, amivel megpróbálta kicsit oktató jelleggel szemléltetni, hogyan kell jól szopni, vagy hogy hogyan találhatom meg magamon azokat a pontokat, amiket izgatva a legkönnyebben el tudok élvezni.
Amikor anyukámmal elváltak, 14 éves voltam. Azon a nyáron nagyon nehezen viseltem a távozását, a hiányát, anyám gyűlöletét, amivel a jelenlétét kezelte, és az egész helyzet olyan abszurd volt. Emlékszem az utolsó beszélgetésünkre a kocsiban, amikor megkérdeztem, hogy mi lesz velünk, vele, ha most elválnak anyámmal. Azt mondta, hogy volt egy álma pár nappal előtte, neki néhány év múlva jön majd egy új nő az életébe, egy szőke csaj, aki fiatalabb nála. Aztán ránéztem és a kérdés feltevése nélkül már mondta is, hogy nem, nem én leszek az, mert az a nő álmában 30 körül volt. Akkor értettem meg, hogy nem tévedtem, és tényleg szeretett, jobban mondva potenciális alapanyagként tekintett rám a szexuális fantáziáihoz.
A megrontatásom pedig itt kezdődött igazán. Amikor kilépett az életemből, és a hiánya érezhető űrt hagyott bennem. Nem volt több simogatás, cici-puncifogdosás, ölelgetés, puszilgatás… Ahogy eltűnt, próbáltam az űrt valakivel kitölteni, de a velem egykorú spermaszagú kamaszok olyan nyersek és ostobák voltak. Tudtam, hogy a korom miatt az idősebbek között csak valami perverzet fognék ki, bár mindig éreztem a férfiak vizslatását, hogy vajon a bugyimban mi van. Hosszú évekre elzártam magam előlük, jobban mondva kizártam a velük való érintkezést, ismerkedést, szexuális kalandozást, felfedezést, és önmegismerést, amit az átlag tizenéves lányok csinálnak. Pontosan tudtam, hogy mire vágyom, hiszen már egyszer megtapasztaltam.
21 éves koromban aztán megismertem egy pasit Izraelben, aki már sajnos nős volt. Érdekes, hogy hogyan épít fel az ember magának olyan elveket, morális szabályokat, mint például, hogy nem szabad nős pasival viszonyt kezdeni.
Eugen minden tekintetben tökéletes volt, még túl is szárnyalta az ideális férfiról kialakított elképzeléseimet. Nem mertem kezdeményezni, mert féltem a visszautasítástól, hogy ha ráveszem a házasságtörésre, akkor egy nemleges válasszal az értékes társaságát is elveszítem. Ami az ironikus, hogy így is elveszítettem, a jelenlétét, a törődését, egy egyszerű politikai probléma miatt, amivel nem tudtam akkoriban megbirkózni. (Most ne térjünk ki Izrael politikájára, amitől viszket a seggem.)
Vele egy időben megismertem ott egy Alon nevű 41 éves pasit is, aki viszont pont olyan volt, mint a Pedomaci, szexuálisan túlfűtött, hímsoviniszta, karizmatikus, domináns, mocskosul perverz és minden áron ágyba akart vinni, ami érdekes módon majdnem sikerült is neki. A legérdekesebb viszont az, hogy hogyan futottam a nem annyira megnyugtató és kellemes karjaiba a saját félelmeim elől, miszerint az igazán szeretett személy elutasíthat. A majdnem sikerének fő oka pontosan az volt, hogy a nyíltan csak szexuális jellegű érdeklődése az egómat legyezgette, hiszen pont ugyan azt adta, amit anno a Pedomaci. Egy cuki szextárgy voltam neki, csupa cici, csupa punci, és ő is tökéletesen éreztette velem azt az illúziót, hogy a nemem adta lehetőségek miatt hatalmam van a vágyai, az akarata felett.
Kamaszként ez a tomboló, nyers, kiforratlan szexualitás még izgalmas volt, tényleg hihetőnek tűnt az a hatás, amit a férfiakra gyakorolt, és az a tévhit, hogy a nemem által vagyok erős, és képes vagyok irányítani mások akaratát, vágyait. Van némi igazság benne, de ez sajnos nem vonatkozik már az érzelmi világomra. Ezt akkor Alon is a tudomásomra adta, hogy lehetek értékes ember, meg akármilyen, de ameddig a puncim van terítéken, addig csak egy punci leszek. Kaphatok akármennyi dédelgetést mellé, az akkor is csak a „még több punci” érdekében lesz. Az a meghittség, amit régen kaptam, már nem tűnt annyira őszintének, vagy ha az is volt a korom és a szituáció miatt, ugyan az az érzés volt bennem, mint ma is, hogy csak egy punci lehetek, amit jobb úgy kezelni és tálalni, hogy a pasinak jó legyen, hogy kelljen neki, különben nem leszek elfogadható, a férfiak igényeinek megfelelő.
Furcsa érzés, hogy 14 évesen arra építettem az önbecsülésemet, hogy a Pedomacinak tetszettem-e éppen a magassarkúban, vagy a miniszoknyában, vagy elég simára volt-e borotválva a puncim. Ez a megrontás lényege, hogy a lelkem fertőzte meg azzal a tévhittel, hogy a szexualitásomat, és a fizikai vonzerőmet felhasználva válhatok csak olyan emberré, akinek látni és láttatni szeretném magam.
A szexuális életem romokban hevert. Eugen után az, amit Alon adhatott volna, nem volt megfelelő. Mégis hónapokig tartottam még fenn azt a kapcsolatot. Amikor vége szakadt, elszabadult a pokol bennem, és úgy éreztem, hogy tényleg nincs más választásom, hiszen az érzelmeim után nem mehetek, mert tekintettel kell lennem olyan esetben a másik életére, magánszférájára, az esetleges problémáira, mint például, ha családos ember, vagy akármi más akadálya van a kapcsolatnak, viszonynak, bárminek.
Elkezdődött a gyűjtögetés, és a szexuális ráhatás gyakorlása olyan férfiakon, akik bár vonzóak voltak, jellemben a leggyengébbek (nem véletlen tudtam rájuk hatni a legkönnyebben). Amit addig félelemből nem tettem meg azzal, akivel szerettem volna, vagy viszolygásból azzal, aki vevő lett volna rá, azt mind bepótoltam rajtuk, és kizsigereltem szexuálisan, amennyire csak tudtam, hogy fizikai szinten érezzem a megadásukat újra meg újra. Így egy kicsit elhittem, hogy nem vagyok olyan gyenge, birtokolható, eldobható, mint ahogy anno a Pedomaci hagyott ott a kis serdülésem közepén néhány évi őszintének hitt, meghitt combsimogatás, cicifogdosás után.
Elszabadult a pokol, és a szexuális megfelelési kényszerem egy időre teljesen elhatalmasodott rajtam. Annyi ocsmány kérést teljesítettem, amennyit senki (legalábbis normális szexuális érésű ember biztos nem).
Az énképem hiúságának függősége ez, amit ha nem elégítek ki, akkor tomboló energiaként felgyülemlik, és csak az alkotás segíthet a levezetésében, de még ez sem segít mindig.
Az érzelmi megrontásom okozta aberráció legrosszabb része pont a szexuális és fizikai megfelelési kényszer, ami a szélsőséges és nagyon nehezen kordában tartható viselkedésemet előidézi, aminek része az érzelmi életem totális tönkretétele. A folyamatos megfelelési kényszer miatt a kezdeményezés lehetősége teljesen kizárt részemről, hiszen a visszautasítás lehetősége tökéletesen sárba tiporhatja az amúgy is labilis, a szexuális kisugárzásom hitére alapozott énképemet.
Talán a sors iróniája, hogy valahányszor van egy újabb Múzsa, egy újabb Eugen az életemben, aki segítene az érzelmi sérüléseimet a jelenlétével feloldani, rögtön mellette jön egy újabb Alon is, egy kis személyes ördög, ami a fülembe sutyorogja, hogy jó lesz nekem úgy, ha csak a testem összegyűri, és némi nedvet csavar ki a genitáliáimból a lepedőre, aztán a sajátjából az arcomra.
A megrontottságom fő problémája az, hogy tudom, soha az életben nem fogok tudni normálisan kezelni egy kapcsolatot sem, mindig lesz olyan húzásom a szélsőséges szexualitásom és a szaporodó sérüléseim miatt, amivel a kárára leszek annak, akit amúgy szeretnék, és csak egy adag szintén szexuálisan frusztrált és félrevezetett pasit hagyok magam után, akik talán a büdös életben nem lesznek képesek nőként kezelni egy nőt.
Ez úton üzenem minden pasinak, hogy: Ne simogassátok 13 éves kislányok combját, ne fogdossátok őket, akkor sem, ha láthatóan jól esik nekik, ne mutassatok nekik hardcore pornót, és ne neveljétek őket szopásra, mert csak ti jártok igazán rosszul, mert így sohasem kapjátok meg, amire egy nő valójában képes lenne az önállóan kifejlődött és kiforrott szexualitásával, ami basszátok meg, érzelmi alapokon nyugszik!
Folytatás következik!
Második rész ITT.
Harmadik rész ITT.
2017. 10. 31.
A cikk forrása: http://szentszajha.kritiq.eu/2017/10/31/423/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése