Gold digger
Szerző: Kraal Ráchel
Az idősebb férfiaknak megvan a maguk vonzereje. A pénz csak egy mozgató erő, ami sok egzisztenciális problémával küzdő, hozzám hasonló fiatal csitrit vonzott már, de a pénz mellett van egy rakás másik tulajdonság, amivel ők rendelkeznek, a fiatal mai gyerekek viszont nem. Vagy ha mégis, az csak valami csoda folytán lehetséges.
Az aranyásás legfőbb oka a biztonságérzet illúziója, amit csak egy idősebb, mackósabb, szőrösebb, apuka típusú pasi tud megadni, mert a fiatal, apahiányos, szeretethiányos lányoknál a kollektív tudattalanban megmozgat valamit ez a kép. Általában azok a lányok vágynak a biztonságra ilyen mértékben, akik valamilyen módon megtörtek a gyerekkorukban, kamaszkorukban a közösség miatt.
Eleve van bennünk egy ősi kód, hogy a pasi hozza a zsákmányt, a nő pedig fenntartja a pasi által előteremtett anyagi javakat. Ez az ősi minta a biztonságérzet tudattalan szimbóluma, amit sajnos a mai világban nem fogunk elérni nőként, mert a szerepek átalakultak, a szükség másfajta életformát követel meg tőlünk, és ebbe nem fér bele az önbizalomhiány, a bizonytalanság. Nem véletlen, hogy annyi egotrainert alkalmazunk, akik felépítik az önbizalmunkat, hogy egy bizonyos ideig funkcionálni tudjunk.
A kamaszkor nehéz folyamat. Az ember ismerkedik a másik nemmel, a saját igényeivel, a családi minták megbontásával, esetleg még egy kis vallási agyrémmel is megtámogatják a helyes szexuális viselkedésről. Könnyű ebben az időszakban olyan sérüléseket szerezni, amiken egy életen át nem képes tudat alatt túllépni az ember lánya, hordozza magával akaratlanul is, és befolyásolja a viselkedését, döntéseit, választásait.
Vérbeli apakomplexusos gold digger voltam /vagyok. Mondhatnám, hogy ez olyan, mint a drog. Nem lehet leszokni az idősebb férfiakról, csak az indíték lehet mindig más, amiért a társaságukat keresem. Emlékszem, amikor először kezdtem el olyan pasikkal foglalkozni, akik fizikailag egyáltalán nem vonzanak, magamra erőszakoltam, hogy találjak bennük valami vonzót, hogy képes legyek lefeküdni velük. Az anyagi biztonság ábrándja egyenlő volt másfajta érzelmi, lélektani biztonsággal is.
Az első alkalom, amikor éreztem, hogy megerőszakolom a lelkem, egy francia pasinál volt. Teljesen átlagos fazon, enyhén túlsúlyos, pocakos, kopaszodó. Érdekes, hogy a szerelem érzését mennyire el lehet nyomni egy érdek miatt, egy kamaszkori félelemmel a háttérben. Szeretni bárkit lehet, mert mind szerethetőek vagyunk valamilyen tulajdonságunkért, és szerencsére a legtöbben elég széles spektrumon mozgunk, hogy legyen miből válogatni. De az a baj, hogy amikor ezt az érzést generálni kell önmagunkban, keresni az okot az érzelem felkeltésére, nagy baj lehet odabent, mert normális esetben Kupido kis baltája, kalapácsa, fél téglája teljesen véletlenszerűen kellene, hogy fejbe vágjon minket, hogy aztán úgy csináljunk magunkból hülyét egy másik ember előtt.
Az aranyásás ezzel ellentétben egy fordított érzelmi mechanizmus. Céltudatosan kiválasztjuk a palimadarat, a legszelídebb, legodaadóbb példányt, aki hajlandó lehozni nekünk a csillagokat, és ezért a tulajdonságáért megszeretjük, még akkor is ha hánynunk kell közben. Érdekes jelenség viszont, hogy alig néhány hét alatt meg lehet szokni ezt az állapotot, és a személyiségünkbe beépül egy kép önmagunkról, ami alapján meghatározzuk a későbbiekben a személyünket, és ez a „komoly kapcsolatban élő nő” képe. A kapcsolat komolyságát pedig az anyagilag előteremtett egzisztenciális alap határozza meg, aminek végső célja az együtt élés, a teljes kitartottság, és a házasság, vagy más jogi úton biztosított jövő.
Ki ne vágyna egy szőke hercegre, aki megmenti a királylányt a szegénységből, a banyától, vagy a sárkánytól, és utána még támogatja is őt a terveiben, segít neki megvalósítani önmagát, kibontakozni. Egy idő után, amikor kamaszlányként rájövünk, hogy a jóképű seggfejek nem ilyenek, a szőke herceg talán mégis csak az a ronda béka, és elkezdjük csókolgatni, és orrba-szájba szopni, hogy királyfi legyen belőle. A királyságának csak egy apró járulékos tényezője, hogy van pénze, ami igazából csak azt mutatja, hogy stabil, karizmatikus, céltudatos, képes energiát belefektetni az élete fenntartásába, és ha kell, kíméletlen másokkal, akik árthatnának neki. Pontosan ezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkezik egy apakomplexusos gold digger, aki érzelmileg és anyagilag hozza magát kiszolgáltatott, függő helyzetbe egy kapcsolatban.
A gold diggerség elsősorban ma már honlapokon elérhető árucikk lett, fiatal lányok szabályosan árulják a társaságukat bizonyos anyagi ellenszolgáltatásokért, de ez a valóságban csak egy nagyon kis százalékot fed le és valójában egyszerű prostitúció, az igazi aranyásók sohasem vállalják ilyen nyíltan, hogy a kapcsolatuk csak egy alárendelt, anyagi függőség, amiben remélnek némi érzelmi, anyagi biztonságot a férfitól ellenszolgáltatásként. A legtöbb ilyen kapcsolatból sérülten jönnek ki a magamfajták, mert ezek a tények nincsenek tisztázva, és mind a két fél játssza a társadalmilag elvárt szerepét. A csalódás többnyire azzal kezdődik, amikor realizáljuk, hogy a partner nagy ívben leszarja a világmegváltó terveinket, és nem fogja támogatni anyagilag az ötleteinket, az önmegvalósításunk rögös és költséges útját. Továbbá az anyagi függés alárendelt helyzetbe hoz minket, amit a férfi is érez, így mi magunk is csak tárgyakká válhatunk, de ezt a tárgyiasítást mi magunk idéztük elő, amikor egy ilyen generált alárendelt helyzetbe belevittük magunkat.
Mégis képesek vagyunk a házasság eléréséig fenntartani a kapcsolatot, mondván, hogy akkor majd könnyebb lesz. Nem lesz, mert a házassággal már olyan feltételeket szabnak a férfiak, mint a rendszeres szex, a gyerekszülés, és a háztartás rendezése, plusz ami még eszükbe jut. Az aranyásói ambíciók előbb utóbb megtörnek, és a felszínen maradás lesz az egyetlen cél. Rájövünk, hogy se végzettségünk, se saját életünk, megvalósított álmaink nincsenek, mert a pillanatnyi szükségletekre pocsékoltuk el minden szopási tehetségünket, és elvesztegettük a valódi szerelem lehetőségét egy generált érzelemre és a pasi becsicskítására, ami valójában csak egy elképzelés volt az ideális életről.
Jelen korunkban a szőke herceg ideálja a legmérgezőbb jelenség, ami létezik. Társadalmi szinten teszi tönkre lányok életét az eltanult álomképhez való ragaszkodás. A mesékben és a kollektív tudattalanban is a bajba jutott királylány alszik, vagy bezárva várakozik a megmentőre, totális passzivitás jellemzi a karakterét, viszont a valóságban egy nő sem lehet ilyen passzív a saját sorsa, álmai megvalósításában. Kőkeményen meg kell dolgoznunk mindenért, amit szeretnénk elérni, és az önmegvalósítás kizárja, hogy a személyiségünk egy része mindeközben egy másik személytől várja a megoldást, kiegészülést, anyagi támogatást.
Az aranyásás a legnagyobb önhazugság, mert a kapcsolatban a nő sohasem fogja megoldani az egzisztenciális problémáit, és mire a kapcsolat eléggé megromlik ahhoz, hogy kitegyék a szűrét, ottmarad egy szál bugyiban, hacsak nem volt egy jó házassága, és abban egy jól megírt szerződés.
A kapcsolatokhoz való hozzáállásunkat, a realitásunkat a legbetegesebb és legérzelemrombolóbb dolognak tartom. Az a kapcsolat nem kapcsolat, ahol a feleknek előre megírt szerződésben kell biztosítaniuk a saját anyagi biztonságukat, és sok más egyebet. Ez mutatja, hogy a legtöbb kapcsolat csak egy szándékosan generált élethelyzet, amiből mind a két fél valamilyen módon hasznot akar húzni. Az igazi aranyásás nem a ribancokkal kezdődik, hanem azzal a társadalmi normával, hogy a nő gyengébb, kiszolgáltatottabb, férjhez illik mennie, gyereket illik szülnie, és meg kell tanulnia bánni a férfiakkal úgy, hogy kieszközölje ezt a házasságot még 30 éves kora előtt. Aki addig nem kelt el, azt megbélyegzik a háta mögött kimondatlanul is, hogy nyomorék, valami nem stimmel nála. Nem mondják ki, de azért lehet érezni a levegőben, amikor felmerül a kérdés: „miért nem vagy még házas? És van valakid amúgy?”
Az aranyásás csak az egyenes következménye annak, hogy a régi kor normáját még nem sikerült leküzdenünk, és az új kor lehetőségeit még nem értjük meg. Azok a lányok, akik régen ki lettek házasítva apu, anyu segítségével, arra lettek nevelve, hogy a férjüket azért szeressék, mert a férjük, vagyis a pénzforrás. A szerelem fogalma csak a romantikus ponyvákban létezett, heroikus ideál volt csupán. A jelen kor lányait ugyan ebben a szellemben nevelik, csakhogy ma már nemcsak a szülők, de a média, a filmek, és a sok másik ostoba liba elképzelése, véleménye is személyiségformáló erővel bír a lányokra.
Kimondatlan megszokás, ami lebeg a fejünk felett, hogy ha nincs párod, félember vagy. Az aranyásás a félemberségtől való félelemből születik, és érik bennünk, mérgezi a lelkünket, mire eljutunk oda, hogy tökmindegy kicsoda, csak legyen oda értem, mert akkor lehozza majd a csillagokat, és ettől leszek egész ember, és akkor a környezetem is elfogad.
Nehéz megemészteni, szembesülni, felfogni, hogy mennyi ilyen ostoba félelmet fakasztó mérget generálunk magunknak, és bár közhelyesen mindenki azt hajtogatja, hogy ne törődj mások véleményével, attól még az a vélemény ott van, ami pontosan mutatja, hogy még mindig élnek olyan elképzelések, ideológiák a férfi-nő viszonyról, az élet páros megoldásáról, amiket a jelen kor változásai nem tudtak kiirtani, pedig már szükségszerű lenne a lelki egyensúlyunk megóvása érdekében.
A google-be ha beírjuk „relationship”, kidobja az összes ostoba sztereotípiát képekben, amit megalkottunk és hajtogatunk magunknak, egymásnak a párkapcsolat fontosságáról: „két fél alkot egy egészet, hogyan éljünk 25 évig kapcsolatban, a jó kapcsolat 5 szabálya, a rossz kapcsolat 7-9-12 jele,” stb. csupa olyan dolog, ami bizonyítja, hogy maga a kapcsolat egy olyan kompromisszum, amit nem a másik fél irányában hozunk meg, hanem a saját tudatalattinkba beivódott rögeszme felé, vagyis elfogadjuk a jelenség szükségszerűségét, és elkezdünk olyan viselkedésformákat megtanulni, produkálni, ami üzemképessé teszi a magunk kis tudatalatti hollywoodi álomgyárát.
Aranyásásom legfontosabb pillére maga a párkapcsolat megingathatatlan ténye volt, kirakat berendezés, amibe kapaszkodva nyugodtabban válaszolhattam a kínos, megalázó, rettegett kérdésre: „Na és van valakid?”
2017. 12. 17.
A cikk forrása:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése