DEKADENS OPTIMIZMUS A FEMINIZMUS KÖRÜL

Szerző: Bónyai Barbara

A neten közlekedve olyan kijelentéseket találni, mint hogy a nők elleni férfierőszakot nem kell külön tárgyalni a családon belüli erőszaktól. Vagy, hogy a férfiak ugyanannyi erőszakot szenvednek el a nőktől, mint a nők a férfiaktól. Hogy patriarchátus nem létezik, a feministáknak a nyugati civilizációban már nincs dolguk, menjenek az iszlám nőket felszabadítani. Vagy hogy a nyugati hétköznapi hímsovinizmus, a nőket ért diszkrimináció, a transzneműek problémái mind csak felfújt, jelentéktelen gender-lufik. Megkísérlem kicsit körbejárni ezt a problematikát, mert átmenetileg igen elkeseredtem az efféle véleményeket olvasva.

Miért fél sok férfi a feminizmustól?

A férfiak (és talán a nők, bár ilyen nővel még nem nagyon találkoztam) egy része azt állítja, hogy a modern feminizmus hímgyűlölő és kriminalizálja a férfitársadalom egészét. Genderfasiszta, pc eszközökkel korlátozza a szólásszabadságot, belső cenzorokat képezve az emberek fejében. Destruktívan kívánja lerombolni a család intézményét, kiirtaná a férfiakat, rabszolgásítaná őket és ilyesmik.

Méghozzá egyrészt azért, mert a modern feminizmus olyan társadalmi sztereotípiák ellen lép fel, mely a nőelnyomó, antifeminista férfiak számára a férfi-létük alapjait jelentik. Mint például a tesztoszteron vezéreltség megélése a dominanciára törekvésben, a fizikai agresszióhoz való jog legalizálása. A gyepűvédő harcos, vagy a családfői szerepkényszer joga. A nők szexuális tárgyiasításának joga a prostitúció, vagy az abortusztörvények által. A házastárs és az utódok birtoklásának joga. A hétköznapi hímsovinizmus attól még létezik, hogy a férfiak ezzel nem kívánnak szembesülni.

Másrészt pedig azért, mert a modern feminizmus egyes eseteiben úgy tárgyalják a nők elnyomását, hogy az egész férfitársadalmat hibássá teszik ebben. Szerintem ezek olyan szélsőséges esetek a feminizmusban, mint az iszlámban a dzsihádizmus és lehet ezek ellen fellépni, de hogy az egész modern feminizmusra ráhúzni e szélsőségek tulajdonságait az éppen olyan, mint amitől a férfiak félnek a feminácizmus kapcsán.

Harmadrészt vannak, akik a fiú- és lánygyerekek, a partnerek és nők elleni, de nők általi erőszakos bántalmazás eseteinek hangsúlyozását hiányolják. Azt mellesleg én is, mert szépen bebizonyítaná a patriarchális család intézményének tarthatatlan mivoltát, többek közt. Azt, hogy a család kiszolgáltatottá teszi a gyermekek és ledominált személyek tömegét.

Mit mutatnak az adatok?

Tudomásom szerint Magyarországon minden tizedik gyereket ér szexuális inzultus. Ennek kb a harmada fiú. Évente tízezren válnak szexuális erőszak tárgyává. Az elkövetők zöme férfi akkor is, ha nem szeretnénk az egész férfitársadalmat kriminalizálni.

Minden nap 8 gyermeket bántalmaznak. Havonta 2 gyermeket vernek agyon.

Nem csak a nőket ért erőszak statisztikáiban vannak tanulságok, hanem a férfiakat ért erőszak adatait is meg kell vizsgálni a tényszerűséghez. A jelentett nemi erőszakok áldozatainak 3-12 %-a férfi, a támadók viszont többségében szintén férfiak. De valóban vannak esetek a nők általi elkövetésekről is, még ha töredéke is a férfielkövetők számának. Nyilván azokat a társadalmi elvárásokat, diszkriminációkat is figyelembe kell venni, hogy egy férfi nehezebben vallja be az elszenvedett erőszakot és kevésbé kap segítséget az illetékes szervektől.

„A férfiak számára áldozatnak lenni (kiszolgáltatottnak, sérülékenynek mutatkozni, félni és segítséget kérni) ellent mond a férfi önmeghatározással.”
E. Stanko

A talált adatok többnyire nem egyeznek, ellentmondásosak. Érezhető, hogy az egész téma nagy része árnyékban van, feltáratlanul. A társadalom meghatározó többsége folyamatos bántalmazás alatt áll valamilyen módon, szülőktől, partnerektől, pedagógusoktól és főnökök által. Már gyerekkorban elkezdődik az áldozattá tétel.

A dolgozó szülők pszichikai terror alatt élnek a munkahelyükön a fogyasztói társadalom nagy részében. Ezt hazaviszik magukkal. A férfiak a nőkön, gyerekeken vesznek elégtételt, a nők a férfiakon és szintén a gyerekeken. A közvélemény-kutatások szerint a nők átlagban többet vannak a gyerekekkel, ők többet is verik a gyerekeket és a csecsemőgyilkosságokat elkövetők zöme is nő.

A kiskorúakat bántalmazók 58%-a férfi, 42%-a nő. A kiskorúakat veszélyeztető szemérem elleni erőszakos esetekben az elkövetők 90 %-a férfi, 10-%-a nő. A bántalmazott gyerekek kb fele-fele arányban fiúk és lányok. Szexuális bántalmazásnál az esetek 80 %-ánál lányok az áldozatok.Minden harmadik lányt szexuálisan bántalmaznak még a tizennyolcadik születésnapja előtt.

Ezek ömlesztett adatok, melyek azt mutatják, hogy valóban majdnem mindenki valamilyen bántalmazást elszenved életében. Viszont vannak a bántalmazásoknak olyan olvasatai is, mely szerint a társadalom hamis nemi sztereotípiái gerjesztenek bizonyos konfliktusokat.

Ilyenek például:

• A családról, házasságról alkotott sztereotípia. Mindkét nem úgy tartja, hogy a férfi a családfő, ő jelenti a család egzisztenciájának biztosítását. Ezért ő viseli a felelősséget, még akkor is ha munkanélküli.
• A nő jelenti az otthont, a háztartás vezetését, még akkor is, ha dolgozik.
• A pénz kezelése, a család szükségleteinek beosztása is a nő dolga.
• A nő felelős a gyerekért.
• A férfi ház körüli feladatainak elvégzését a nő ellenőrzi.
• A férfi pénz nélkül, munkanélküliként, legtöbbször lakás nélküliként, a közös otthonban fizikailag és érzelmileg is kiszolgáltatott a párjának.
• Ugyanakkor a nőnek, aki a háztartás fenntartója, joga van felelősségre vonni a férfit, ha nem felel meg az elvárásoknak.

Forrás itt.

Hiába is ágálnak az antifeminista férfiak a genderfasizmus rémképével riogatva. Én mégis úgy érzem, hogy a kizsákmányolásra építő, káros társadalmi nemi szerepek romboló hatása sokkal nagyobb, mint a gumicsontként rágott pc-é és genderkurzusé. Valóban megdöbbentő, amikor a pc nevében betiltanak könyveket és a múzeumokból leszedetik a nem pc képcímeket. Vagy amikor az anya, apa, állapotos, vagy a nő megnevezés válik diszkriminatívvá például a transzgender körökben. Viszont a statisztikai adatok olyan mély, általános problémákról beszélnek, amiknek szerintem nyomába nem érnek az említett szélsőséges devianciák.

Az afgán rapper lány esete

Nem rég ismertem meg Sonita Alizadeh történetét a Bem moziban, ahol egydokumentumfilmet mutattak be róla.

A gyermekkorban feleségnek eladott, megvett afgán kislányok szörnyű sorsa elől Sonita a rapzenében és a nyilvánosság védelmében való hitével egészen Amerikáig tudott menekülni. Ő csodák csodájára, kivételes módon megtalálta saját kiugrási lehetőségét egy nyugati dokumentumfilmes segítségével. Vállalva családja és hazája kiközösítését önállósodási törekvései és az afgán közmorál rombolása miatt.

A több millió elnyomott, rabszolgásított afgán nő azonban továbbra is a helyi szokások súlya alatt szenved. A filmben volt egy jelenet, amelyben az iráni szociális hálózat egy képviselője egyezkedik Sonita afgán anyjával, hogy ne vigye el Sonitát eladni egy idegen afgán férfinak több ezer dollárért, mert ez emberkereskedelem és bűn. Az anya csak nézett értetlenül. Azt ismételgette, hogy ez náluk népszokás, mindig is így volt és Sonita már 16 éves, őt meg már 6 évesen eladták Sonita apjának. Sokkal nehezebb volt neki. A család el akarja adni a kislányt, mert kell a pénz a bátyja feleségének megvásárlásához. Az anya reakciója jól mutatja azt a cinkosságot, amelyben nők védik a patriarchátus bástyáit, akár öntudatlan, automatikus módon.

Sonita csak hazugságok és illegális csalások által tudott kikerülni ebből a rendszerből, de olyan biztosítékkal, ami egyedi és kivételes. Ő nyugati segítséggel vízumot, meghívást és oktatási képzést kapott. Így el tudta dönteni, hogy inkább az új életet, mint a szokást választja, akkor is, ha ezzel talán az egész családjától örökre elszakad. Ez nagyon nehéz döntés. A biztosítékok hiányában egy afgán nő egyedül még a következő faluig sem jut el. Kilátástalanságukban öngyilkosságot is el szoktak követni, de ha nagyon engedetlenek, akkor meg is ölheti őket akár a saját családjuk is. Minderre pedig még a törvény is szabad kezet ad. Az anya példája így jobban érthető, hogy miféle választási lehetőségei vannak. Nagyon megrázó, ám mégis reménykeltő történet, mindenkinek szívből ajánlom, hogy megismerje!

Sonita ezzel a videoklippel talált alkalmat a menekülésre:

Miért jövök én most ezzel? Szokták mondani bizonyos szociopaták, hogy csak azon kell segíteni, aki kéri. Nos szerintem meg mindenkinek elérhetővé kell tenni a segélykérést esélyét és a lehetőséget, hogy segítséget kaphasson. Ha csak annak segítenénk, aki kéri, akkor az a több millió afgán és egyéb nő örökös elnyomás alatt kellene, hogy éljen, mert szemet hunyunk a probléma felett merő felelősségelhárításból? Ezen az alapon szemet hunynánk a világszinten kimagasló erőszaktípus, a nőbántalmazás fölött, ahol még segítséget kérni sem mernek? És a gyerekbántalmazás, az állatkínzás, a Föld kizsákmányolása, a növények elkorcsosítása, a megerőszakolt és bérrabszolgásított nők és férfiak mind olyan esetek kéne legyenek, amikkel nem foglalkozunk, csak azért, mert nem kérnek segítséget? Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy akit bántalmaztak, az könnyebben válik bántalmazóvá, úgyhogy a téma ignorálásával csak egyre gyűrűző torzulások várhatóak.

Azt mondom az alapprobléma bármely személy másik emberen, lényen való uralkodásának, birtoklásának vágya, a hatalomvágy. Ez megnyilvánul az egész gazdasági struktúrában, családrendszerben, szinte mindenhol. A női-férfi szerepek sokban elősegítik a családon belüli erőszak és az elnyomó struktúrák kialakulását. Vannak, akik igénylik az elnyomottságot -mondják számosan. De a kényszerpályás személyek, akik gyerekkoruktól áldozati státuszban vannak, folyamatos megfélemlítés közepette, olyan helyzetben vannak vajon, hogy dönthetnek erről szabad akaratból? Vagy a pszichoterápia lenne a megoldás az ilyen esetekben inkább, mint bántalmazó partnerrel való együtt élés kényszere?

A helyzet szörnyen dekadens, én mégis optimista vagyok. Minden egyedi eset, mint Sonitáé is, arra példa, hogy személyes erőinket használva felvállaljuk saját ügyeinket, melyek személyesen, vagy közvetve érintenek. A helyzet reménytelen, de a személyes muníciók határtalanok. Hiszek abban, hogy egyéni küzdelmek árán sikerül javítani az elnyomott világ kilátástalanságán.

2017. 02. 25.

A cikk forrása:

http://szentszajha.kritiq.eu/2017/02/25/dekadens-optimizmus-feminizmus-korul/