Feljegyzések a lyukak házából
Szerző: Kraal Ráchel
Ezeknek a nőknek minden esetben a szexuális életük problémát jelent, és a védekezés, vagy éppen a gyermekvárás több szenvedést hoz, mint amennyi örömük lehetne benne. Sokszor azt tapasztalom, hogy a párkapcsolat idealizált képe az, amit nem tudnak elengedni, és a boldogságuk, a személyük meghatározása függ attól, hogy elérik-e, fenntartják-e ezt a képet. Ezért az illúzióért sokkal több áldozatot hoznak, ami a testi jólétük rovására megy, a pszichés egészségükről nem is beszélve.
Munkám során megfigyeltem, hogy a legtöbb nőgyógyászati probléma a betegeknél a fennálló érzelmi konfliktus megoldásával együtt majdnem azonos időben távozik, és egy újabb hasonló helyzet kialakulása miatt ugyan az a probléma visszatérhet.
2016. 12. 23.
A következő feljegyzésemben egy egészen kirívóan ronda esetről kell beszámolnom. Karácsony előtt egy nappal találkoztam a hölggyel, nagyon rossz állapotban volt, nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is. Beszélgetéseink során kiderült, hogy ő is azok közé a nők közé tartozik, akik a házasságon belüli pszichoszexuális abúzus elszenvedői. A hölgy egy teljes méheltávolítás és méhnyakcsonkolás után három héttel került a kórházba, mert a férje nem volt hajlandó megérteni, hogy a felesége élete kerülhet veszélybe, hogyha a méheltávolítást követő 6 héten belül a gyógyuló hüvelybe bármilyen behatolás történik. A férjet nem láttam egyszer sem a hölgy kórházi tartózkodása alatt.
„41 éves beteg, abdominális szepszissel kezelik egy hete az osztályon. A fertőzés a peritoneum alatt a hasüreg egészére kiterjedt. A szeptikus állapotot 4 héttel egy hiszterektómia előzte meg, melynek gyógyulási folyamata normális volt. A beteg a szükséges felvilágosítást megkapta a nemi élet korlátozásáról, a hüvely normál flórájának kezeléséről, és az esetleges panaszok megjelenéséről. Egy hete intézménybe kerülésének oka mégis a nemi életre vonatkozó szabályozás be nem tartása volt, illetve a gyógyulófélben lévő sutura szétnyílása, és a felborult hüvelyflóra baktériumainak abdomenbe jutása a sutura szétnyílását követően.”
Beszélgetésünk során kiderült, hogy a hölgy férje nem értette, miért nem lehet „használni” a hiszterektómia után 3 héttel a sebgyógyulás ideje alatt a hüvelyt. A beteg elmondása szerint nem tud mit tenni ilyen esetben a férjével, mert „ha ő nem teszi meg, akkor majd elmegy máshova.”
2017. 04. 19.
„36 éves beteg, endometrózissal kezelik osztályunkon 3 napja. A menstruáció során nem távozó vér miatt alma méretű ciszta fejlődött ki a jobb ováriumban. A cisztát laparoszkópia során eltávolították, a beteg jól gyógyul.”
Beszélgetésünk során kiderült, hogy évek óta egy függő kapcsolatban van egy fiatalemberrel, aki hol jön, hol megy az életéből. A függőség fő oka a hölgy anyagi helyzete, illetve a barátok hiánya, akikben megbízhat. Elmondása szerint a kapcsolatukat mostanra talán végleg lezártnak mondhatja, de a fő problémája, hogy fél a magánytól, és hogy egy férfi sem fogadja majd őt el olyannak, amilyen, mert ez a fiatalember legalább időnként foglalkozott vele. A múltjában kutatva kiderült, hogy mindig nehezen ismerkedett, és mindig olyan férfiakkal volt kapcsolata, akik őt keresték, ő maga nem mert soha kezdeményezni, barátkozni is nehezen tud, fél másokat megszólítani. A kapcsolatai ennek okán mindig egyfajta érzelmi és/vagy anyagi függőséget eredményeztek nála, ami egy állandó depressziós állapothoz vezetett. A ciszták kialakulása, és az alhasi fájdalom is időben minden esetben összeköthető az aktuális férfi megjelenésével, aki valamilyen módon mindig megjegyzést tett arra, hogy „nélküle semmit sem tudna megoldani az életében”.
A PCOS és az endometrózis két olyan betegségkör, amikkel minden héten találkozom, és minden esetben olyan nőknél jelentkezik ez a probléma, akik valamilyen módon érzelmileg alárendelt szerepbe kerülnek. Sokan önmagukat is szubmisszívnek látják, és a női lét részeként írják le az alárendeltségüket.
2017. 02. 14. – 04. 17.
„28 éves beteg, a rendelésen alhasi fájdalommal, két hete húzódó menzesz elmaradásával jelentkezett, ultrahangos vizsgálaton szabad szemmel látható fél centis ciszta volt látható a bal petefészekben. Az orvos a ciszta visszahúzódására hormont javasolt, de a beteg visszautasította. Két hónappal későbbi kontrollra lett kiírva, amin megjelent. A kontrollon a ciszta teljesen eltűnt a bal ováriumból, a beteg elmondása szerint kifakadt a peteérés során. Az ultrahangos képen látható volt, hogy a tok is felszívódott, és normális méretű tüszőérés indult mindkét petefészekben.”
Beszélgetésem során kiderült, hogy a cisztát egy hónapokig tartó szexuális abúzus okozta, amiben a hölgy partnere azzal kényszerítette nemi aktusra, hogy verbálisan bántalmazta minden este, illetve ha ez sem működött, elment otthonról drogozni és inni a barátaival, vagy megfenyegette, hogy drogot csempész a hölgy ételébe, hogy engedékenyebb legyen. Ez után orális szexre kényszerítette minden alkalommal. (Elmondása szerint a szájában is volt egy hónapokig húzódó, gyógyulni nem akaró seb, ami számomra egyértelmű, hogy pszichésen maradt fenn, hogy ezzel némiképp elkerülje a nem kívánt orális aktusok gyakoriságát, amit átlagosan napi 3-5 alkalomban határozott meg.)
Amikor kérdeztem, hogy szerinte minek köszönheti ezt a gyors gyógyulást, azt mondta, hogy egyszerűen csak szakított a partnerével, és eltiltotta a további kapcsolattartástól.
A saját példám adta meg a lökést pár éve, hogy elkezdjek más nők nőiségével foglalkozni, mint általuk megélt problémával. Sokszor azt kell tapasztalnom, hogy 80%-ban nem látják be, mi az igazi forrása. Itt fő gondként nem a férfiak ostobaságát nevezném meg, bár ez is nyilvánvaló, hanem azt, hogy maga a nő nem elég tudatos a saját szexualitását illetően, hagyja, hogy a valódi vágyait felülírja egy elképzelés. Bármilyen elképzelés is legyen az, az ideális párkapcsolatról, vagy a magány érzésének elkerülése, de minden esetben túl nagy áldozatokat hoznak annak elérésére. Ezt egyfajta szándékos önsanyargatásnak tartom, sokszor találkoztam már öncsonkítással is (szeméremajkak plasztikai úton való kisebbítése), és minden esetben a nemi élet helytelen fenntartása a fizikai probléma alapja. Az általam megkérdezett nők 95%-a szerint egy szükséges rossz a szex, és csak egy nagyon kis része mondja azt, hogy volt már olyan partnere, akivel élvezte, de ott is a kapcsolat nem működött, és egészen elenyésző számban ismerek olyan nőket, akiknek e téren minden rendben van az életében. (Őket betegként sosem láttam.)
A leglényegesebb kérdés amit évek óta felvetek magamnak, hogy mi nők miért ragaszkodunk olyan sokan, olyan sokáig a párkapcsolat fogalmához, és miért teszünk meg ennyit a fenntartásáért.
Néhány éve a legrosszabb mazochista állapotból jöttem ki, természetesen egy olyan férfi mellől, aki kettőig nem látott tovább a saját nemi szervénél. Előtte is több olyan partnerem volt, és sajnos utána is, akik a legapróbb figyelmességre sem képesek a szexet illetően, és érzelmi szinten sem.
Nem akarom most elkezdeni hibáztatni a pornóipart, és az agymosást amin mind mi nők és a férfiak is átesünk: a nő legyen szubmisszív, doromboló cica, a férfi meg egy agyatlan bika, vagy legalábbis keressen nagyon jól. Hanem szeretném felhívni a figyelmet egy általános tényre, miszerint nem állunk meg mindannyian egy elénk táruló lehetőség előtt, hogy valóban azt akarjuk-e, illetve a saját vágyaink hajszolása helyett nem kezdünk el azon gondolkozni, hogy igazából mit is szeretnénk. A személyiségünk és az önmagunkról kialakított képünk nagy mértékben meghatározza a vágyainkat („én nem teszek olyat, nem is szeretném, nem vagyok olyan lány”). Természetesen nehéz egy rossz helyzetből kilépni, elkezdeni a változtatást mondjuk két gyerek és egy férj mellett, de szerintem mindig lehetséges, és mindenképpen egészséges a változás, és személyes véleményem szerint a legkevésbé sem igényel annyi energiát, mint saját női létünk pusztítása egy eleve nem kívánt helyzet fenntartása érdekében.
Sokszor kellett már azt tapasztalnom, saját magamon is, hogy ha bajban éreztem magam, anyagilag, vagy más módon, egy megmentő királyfira vágytam, aki majd jön és megoldja a helyzetet. Emiatt az érzés miatt mindig bele is rohantam az első adódó kapcsolatba, ami a legoptimálisabbnak tűnt az adott helyzetben, és nagyon rosszul jártam vele, mert a helyzetem csak rosszabb lett. Ahelyett, hogy elfoglaltam volna magam valami új megtanulásával, vagy bármi mással, erdőjárással, munkakereséssel, arra gondoltam, hogy majd egy partner mellett jobban menne minden, és akkor legalább a „ketten könnyebb” alapon a probléma anyagi része le van tudva. Nem így lett.
Mi nők hajlamosak vagyunk erre a királylány státuszra szocializálni magunkat. De sajnos nincs saint savior kivont karddal, lóháton, csak a már fent említett problémák.
Első sorban azt kellene megtanulnunk, hogy mi az, amiből az életerőnket nyerjük, és ez az erő hogyan adhat nekünk örömet, és igen, szexuális élvezetet is. Meg kell tanulnunk használni önmagunkat, a testünket, a szellemi képességeinket, és tudatosan bánni vele, hogy ne forduljon ellenünk a saját szexualitásunk. Természetesen a vágyakozás sokszor őrjítő tud lenni, de azt hiszem, hogy mi kontroll alatt tudjuk tartani a vágyainkat és a rögeszméinket, és egy sokkal fontosabb cél érdekében felül tudjuk bírálni magunkban, mire érdemes a vágyaink energiáját elpocsékolnunk.
2017.10.01.
A cikk forrása:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése